Szívem ég, mint zsibbadt ujjak, kik
kutatnak szelíden fáradt bőr fölött.
A fény átszővi köztük a színt. Árnyék
hasal a hasra, s mintha érezné báját,
átéli a láthatatlan mozdulatlanságát.
Játék kezdődik. Hullám a testtől
egészen a kézig, s rajta át, mint
meleg a lábfejtől a takaró szövetéig,
ami összegyűjtötte két test fonalát.
Ha rátekintek, nem tudom ki vagyok.
Férfi és nő – így találkoztunk, de most
ezek a gondolatok, töltöttségének
szikrája, hasonlít a lélek harmatára,
ami egy papírlapot itat át, amire
soha nem tör többé a szó, sem a
valóság. Varázslat – eldobom, kút
fakad helyén, lánc és vödör, s merít
minden csillag, mert most te vagy a
fény.
