A percet mondom, az órát,
s majd az életet. Hogy több
voltál, mint véremet
pumpáló tiszta alkonyat,
mely lüktetve bontott
felhőket és engedett
napsugarat. Több mint a víz,
mi bágyadtan szórta szét, s
párokat csábított össze, s
több mint az éjszaka, ami
csillagokat készített az
egymásra zárt szemekre.
Az egészet köszönöm,
ahogy tenger köszöni
partjainak, hogy visszatérhet
önmagába, mert nem a
végtelen a nagy, hanem a
szerelem szívembe zárva.
