Kis, ólmos pihék zaja gurult
az árnyakra. Holnapra
feketébbek lesznek a szőkék,
de ma még ágyra gondol a
szög és zendül a rost.
Kezeim lazábbak, kinyitom
az éjszakát. Lassan körbe-
rajzol egy szélbe tört faág.
Apró, elröppenő madárláb
súlya a földre húzza még, de
bábjából kikelő két vitorla-
szárnya új oltással
rejtelemmé szövi életét. Két
szárnyat gondolok magamnak
is. Tollait lefesti a levegő
láthatatlan színnel, s miközben
fölfelé kapaszkodom a földről,
én is eggyé leszek a rejtelemmel.
