Három szó után, hogy elpattan
a végtelen: Én látlak téged!
Már gyerekkoromban és
most fölnőttként, mindig a
várás küszöbén jajongtam.
Nagy zajjal hazudtam igazságot!
Túl nagy vagy varrott cipőben,
női ingben, mert nem volt más,
szegényen igazodtam: élni kell
a szerelemhez. Mi más lehet,
most is ezt oldom és kötözöm,
átszakít, de megvéd. Mindenhez,
míg csak élek, odaigazítom az
álmaim végét.
