Ma leguggoltam és a kövek közé
néztem. Láttam alattuk, mélyen
a vízben, testem feltört sebe
engedte közéjük az esőt. Lelkem
sugárzása volt a föld, s csiszolt
bőröm repedése a távolság.
Próbáltam megfejteni életem
horizontját. Lefelé nézve a
legtávolabb látni. Képességeim
határán becsuktam szemem, s a
megszűnő világ labdái az
értelem faláról a vízbe estek.
Föléjük pára szállt, a lélek zaja
üzent a végtelennek. A belső
világom lebegése. Magányom
zárlatos hatalma. Amitől oly nagy
és végzetes a szívem nyugalma.
