A legkisebb és legvékonyabb réteg
a szem áttetsző szellemének hangja,
amikor lépésről lépésre megmutatja,
hogyan épülsz felém. Azt hiszem,
kezed nyitja vagy a fény az ablakon
körülfutó távolságot. Ez a
bekeretezett világ: hiányod.
Nézem én és teszem én, de nem
láthatok, s az érintést üveg gyötri.
Minden ér a vérből merít, a szívhez
száll és onnan indul, kéri vissza
gyötrő vérköreit, míg a láthatatlan
egyszercsak beindul, és kopogsz,
köszönsz, létezel.
Nézlek, mint újszülött az ujjait,
tehetetlen próbálom megrajzolni
alakod. Behunyt szemmel átesem
és leejtem szívemről a pillanatot.
