Lefekszem itt, kiárkolt gondolatokkal
nagy sugarú kört rajzolok az égre.
Benne pirosra festi bánatát a csillag.
Hosszú szalagokat ejt, húz - magának
kapaszkodik belém, és eljátsza velem
lelkének álmát.
Metróra száll, megtanulja kiejteni a
dolgokat. A kezében kézre formált
érintés nem hallgat - a sötét közé
szorított fényben emberként utazik.
Felszáll minden állomáson. Egyre több
helyet foglal benne a vágy, bentre
kerül a mozgásban lévő világ. Millió
idő szorul a tengelyekre, szikrát vet.
Mintha régi teste végtelen alakban
kiakarná szorítani az éjjel folyamát,
hogy végre megtanulja szeretni
bűnös önmagát.
