Parányi gondok. Esik az eső. A szürkeség
üvegbe oltott csend-élet. Két ágy
feszesének párhuzama, két levegő
között átfordul, s a gyűrött párnahuzatra
hull az álom. Mint apró pihe a mozdulat-
lanságon, a tarkó mögött átfázik, és
végül saját remegése repíti el. A test
fölött látja visszatért a fej, de
visszaérni nincs idő, mert egy újabb
álom emeli. Fehér ablakok fehér fala,
négyszögei közt lebegnek a lehelet
finomra vágott légben. Ütköznek,
szétválnak, sűrűsödnek, mint a
pillanatok, mint az idő a szív mozgó
csillagrendszerében.
