Mindannyiunk lelke ül ezen a
padon. Az emberiség lelke ül
ezen a padon, és keleten és
nyugaton két kicsi angyal
– mozdulatlan, mert kőbe
vésték – két kicsi haranggal
elüti az éjfélt.
Felriadok a csöndre. Minden
a sötétre emlékeztet, a
lámpák alatt fények,
körülöttük árnyék, mintha
évek óta várnék, pedig
szememben még az álom:
kertjét tisztán látom, szavát
is idézni tudnám, de mire
elmondom, eget hasít
felettem egy kósza villám, s a
csillagok tenyérnyi árja
letekint elém.
Földi futása, mint fény a víz
tetején, a szívdobogástól
dimenziókat ölel át, az
eltűnő pillanatok
meggyújtják a következő
világ könnyen lobbanó ezüst
fonalát.
Így múlik az idő, csak az eső
marad csepp, sűrűbben
millió lépés: Vajon melyik
irány a helyes? Vajon melyik
a legfontosabb kérdés?
