Este az asztal körül - fények
csodája. Némán ül a némaság,
és bezabálja a koppanni kész
kéz neszét, ha lecsúszik róla
fejem. De még nézem, ahol
ültél kávéd illata fölött a
kiskanál mozdulatába égve, az
ablakon át beszökött a nap és
köszönt minden csilingelésre.
Még nézem, mennyi minden
maradt, az üres pohár, a kanál,
az elszállt illat és a máshová
készülő sugár. Üres telkek,
honnan a tél hava fújja deresre
szívem, de benne még a pici élet,
mi azon tűnődik, mitől elfehérül
a száj: Ki engem kitöröl belőled,
tudja-e, hogy ez mennyire fáj?
