Hogy szép vagy, nem vitás!
Felhúzza ingujját a nap és
elbabrál árnyékodon. Igéző
forma tőr alakban, a földdel
nem rokon. Ráfésült lépéseid
hangja lehetne a virágokból
kikelt lebegő mező. Illat, szín
és törvény alakja: szerelmes
szív és benne a levegő.
Mozdulataid, mint a
változások, kellemes hűs
hűség. A fák ágai alá mártott
ébresztő egyszerűség. S a
láthatatlan, mint egy belső
csomagolás, mosolyodtól
kipattan, s a zajban pirosra
érik minden arcvonás. Milyen
szép, hogy létezel ebben a
korban más időt írva. Mint a
csillagfényű árnyék a testtől
eloldva.
Egy lánynak, kinek nevét sem
tudom.
