Majd gyertek el. Majd gyertek el
az én utamra, hol versért szorong
a lélek. Szavakért, melyek tűnő
folyamként ábrándjaim. A szív
betűzi és maga az élet.
Majd gyertek el. Honnan nem
mozdul többé az álmom, földi
szivárványom a csont-fehér,
vézna hasadék, ami élő bordák
közt őrzi, amit még elmondanék.
Majd gyertek el. Legyetek velem
az utolsó órán, amiben hangok
adnak jelet a pulzáló fénynek.
Néma hangok, de erős tartást
adnak az örökké ránk zuhanó
éjnek.
Majd gyertek el. Örömöm legyen,
ha ott ismersz meg, ha arcom
maszkját egyetlen pillanatba
öntöd. Ha tovább viszed, amit
én már régóta őrzök.
Majd gyertek el. Hallani némán
és szólni süketen. Vinni tovább
vakon, amit hisz a szeretet és
a szerelem.
