Neked adtam a „nincseket”.
A te voltál gyönyörét.
Hogy minden maradt.
Ami széthullt, csak
egészen esett szét.
És nem tovább, de látni
akartam, hogyan küzdöd
le magad, mi lesz a
semmi, mi végül megmarad.
Engem akartál fejteni,
pedig kódolatlan az üzenet,
nincs tér és eszköz,
csak az engedj közelebb.
Át rajtad, át magunkon,
át a világon… semmi
veszendő… a lélek csöndje
összeér vállainkon,
erős csont, szinte sebzi
az életet. Ami lesz, az
csak veled lehet.
