Egy színes világ közepén állok
feketén. Aranybarnát köp utánam
a nap, s a zaj szűrését a fák ágai
legyőzik. Minden átszalad köztük,
szúrófénye a hangnak bőröm
megmaradt érzékét érdesítik.
Pikkelycsömör! Hajam kevesebb
hangszálat mond és szememre
beszél. Átfésüli arcom a hideg
szél, miközben a semmibe nézek.
Fagyott kutyák ugatását hallom és
félek, hogy összetört bennem, ami
él. Zár a rekeszizom, összehúzódott
bennem a képzelet. Elsütötte
fegyverét a valóság, a füstben
idegen élet adja át perceit. Kezünk
nem érint, csak valami lesz – száll
a mennyország.
