Én már láttam sötétben az
árnyékomat. A lélek világított.
Esetlen volt e röpke ütközet.
Fejetlen, mint levágott disznó
és marha. Az élet és a halál
találkozott egy pillanatra.
Az egyik inhalált a levegőből,
a másik csillagokra szédült.
És hárman estünk össze, amibe
az ember beleörült. Te voltál
ott, csak te. Minden érintés,
mi valaha volt. Gyűjtöttem,
mint eső a csöndet zuhanás-
tól a kőig. A szélben, vízben
minden könnyebb. Csak az
élet az, ami összetörik.
