A lassú folyót követem. Köveken
lélegzik át – tisztasága a lélek.
Partok és szélességek, hosszú-
ságok, fák, árnyak, üde pázsit.
Ide ejti idejét az élet, s nyomában
kivirágzik a tűnődő idő.
Szikrákba veti fényét, csupán
pillanat vagy annál is kevesebb,
talán behunyt szemmel látni
csak, hogy a Nő mindennél
könnyebb, s mindennél nehezebb.
Értsd meg halántékom, fejem
zúgását bágyadtan oldom.
Elmondtam térben és időben
láthatatlan virágom.
