Hajnali hangok. Érzékeny menekülés.
Kezed az érintés szabálya. Valahol
messze visszafogva várja, hogy eltűnjön,
feloldódjon az idő és tér huzatába. Hogy
végül végig a terjedelmeken, az alakzatok
vonásán át az összekulcsolt kezünkbe
rejtse a világnak készülő csöndet. E két
kéz összege most a világ, s tengelyén két
test dobog – bőrünk áttetsző parazsát
vetítik vissza a végtelen űrbe szakadt
csillagok. Mert kiég belőlünk túl forró
lelkünk, s lebegő szelíd hajó vitorlájának
feszül. Együtt megyünk el oda, ahol a
lélek lelke és a szív szíve az élet kezdete
alá merül.
