A legszegényebb gondolatom
dicsértessék hozzád. Értsd meg
a rohanásom szükségét, míg
utól érem azt, amitől a világot
felgyújtja az Isten. Elégeti a
magyarázatot, a szemem, csak
te látsz majd egyedül, míg
toporzékoló lelkem felhevül és
kioltja Isten bánatát. Új világ
lesz a kezünkben, új föld
hangja érik. De megéri a tüske,
hogy újra vérzik, mert
emlékeinket visszaadjuk a
teremtő csodának, s ezt a
szerelmet sem adjuk senki
másnak. Ebben fáradok el
karjaidban, hogy őrzöm több
életen át: álmaimban,
álmaidban...
