Köszönöm a testem melegét.
A szívemet. A nem könnyű életet.
Így harcol, ki fegyver nélkül született.
Kiskoromban felhőket szült anyám, én
ifjú ujjal csavartam tölcsért belőlük.
Talán álom volt, talán a meggyfán
összetört léghajó sem volt igazi.
Talán a meggy szárán senki sem
mászott föl tüzét eloltani.
Mondj te egy történetet, hallgatlak.
Én ezer ablaknak lelke vagyok. Mondd,
hogyan történik az igazmondás? Mint
homeless, aki a falnak dőlve lesz más,
magában beszélő égő! sziszifuszi kő.
Hagyd el magad, összetört minden.
A törhetetlen nagyobb csapás. Azt
hiszem a légben kell küzdeni, a test
körüli árnyékban. A lélek szakadékát
kell addig ölelni, míg egy tiszta hang
marad a szívben, szóban.
Egyszóval: megértem, ha nincs miért
az egészben. Hisz már megmértem
kinek, mi fontos az életben.
Az utcasarkon görcsök állnak, a
kereszteződések szalutálnak.
Mennyi út és mennyi idő, mi az
emberből hasztalanul kinő.
