Azt akartam, hogy tudd. Ahogy szoktuk
leírtam egy papírra és összetéptem. A
darabokra nehezéket raktam – a kezed.
Ujjaid szörnyű tévedéssel kutattak a
szétszaladt mennyország útjain. A vers,
a szerkezet, ami gerincet tépett ki
belőlem, rettenet könnyen elítélt. Olyan
nehéz lettél tőle, hogy nyitva hagytad az
ajtót, a kaput. Engem pedig bezártál a
szabad út küszöbére. Onnan néztem
utoljára ki akarok lenni. Furcsa
dolgokat láttam, míg próbáltam neked
megköszönni, hogy egyedül hagysz e
különös haláltusában.
