Megtörtént ecsettel hagytam nyomot
az űrben. Amire elkészültem
felemás inger volt minden ember
kilépője. Én felhajtott gallérral, fej
nélkül, nekifeszülve önmagam
tudásának, néma alakokra törtem a
sötétséget. Magam forma volt
bennük a nevetés és a sírás. Végül
annyiszor mutattak úgy és sokszor
egymásra, hogy össszeálltak, és
keretet adtak egy eltűnt világra.
Én. Maradok?!
