Magyaráz a teríték. Szellemképek
másznak át a falakon. Didergő
sóhajjal a belőlük áradó
nyugalom leül és velem szemben
kimerítik az ürességet. Már kihűlt
a bele töltött élet. Sajnálkozva a
szemük fehérje kifordul és
megszűrve önmaguk lelki súlyát,
nehéz fintorral megcsörrentik a
kanalat: végeztek. Nem ettek
semmit abból, ami megmaradt.
Az idő lassan járt. Néha
visszatért, de ugyanazt látta: a
foltos szürkeség és az ember
hiánya megterített. És én szépnek
láttam az egészet.
