Anyám, fiadat szülted-e, vagy
a csillagok hozták? Magamról
beszélek, de neked, ahogy te
is beszéltél valakinek, s én
hallgattam riadt szívvel. Ilyen
nagy az ember?! Bámultam a
hullámos kerteket és a vetést
számoltam – ezt mind
megeszik! S most felnőtt
fejjel látom, milyen kevés, s
hogy negyedig sem lesz a
kamra.
(Az óriás világ most még
nagyobb, mert sok benne az
űr, s az akaratra gyönge kéz
nehezül, s nem emeli föl.)
Csak látni akartalak
emlékeim közt, s a vers a
legjobb erre, mert messze
vagy, s most téged
ünnepelnek – anyák napja
van: virágos tavasz legyen
minden szóból, ami még
hátra van.
Esküdjön neked minden
gyermeked, ahogy te tetted
nekünk szavak nélkül. Üljön
köréd a szeretet, míg a jóra
jó épül. Ne sírj, csak akkor,
ha látnak, s lássanak, ha
sírsz. Légy mindig boldog, de
legyen egy könnyű bánat,
amivel nem bírsz. Ezt a
bánatot add nekünk, s mi
virágot fonunk belőle.
Könnyű szárú lepke sátrat,
melyben szívünk, sohasem
lesz összetörve.
