Én kerestem és akartam. Leültem a földre, magot ültettem. Kő és szél nőtt a helyén. Ti vagytok azok, akiket szeretni akartam én. Most is őrzöm, körüljárom, megöntözöm, mert reped. Szétporlik s a szél szét hordja szívemet. Oly nehéz így várni az időt s találni egy...

          Egy lyukkal a szíve helyén született a gyermek. Átlátott rajta mindenki. Mikor lefeküdt a földre horizontnak hitték a csillagok és a zuhanás gyűjtő varázsát, mint az egyetlen mondatok, tömör feleslegessé szabták. Abból a semmiből maradtak a lehetetlen magasságban....

Ha az, aki vagy, megakadályozza azt, aki lehetnél. Akkor nincs más dolgod, mint elfogadni azt, aki lettél.       Aki sír, az fizeti a következő kört. A lehunyt szemhéján átütött napot.  Az örökzöld mintából kivett tegnapot. A látni akarás kényszerét csupa apróban, amit a...

  Ingága, ingága, huss! A szerelem varázslat       Lemaradsz két lépéssel, mégis odaérek hozzád. A fények teszik, meg az árnyék. Két szabad szó között a csönd, amit lehűt a szándék. De nem reped, mert izzó a különbözet: vasak forradása össze! Ülj le mellém és mesélek. Csak...

            A csönd sötét. A színek világát rajzolja ki. A lélegzés nehéz tekercs, már minden gyűrődést kipróbált. Csak a valami formája van még egyedül. Mindig helyettesít, s nem tudja legbelül. Ki érti meg? Ki érti meg a száraz utat? A lehelet vékony leheletet, ami...

                  Íme hát lehűlt a nap. Két ember szíve adja vissza. A sugarak megfeszülnek és tiszta élet a szerelem. Leülök most. Bámulni és csodálni kell, zuhannak a csillagok. A víz tükréből, mint aki életre kel, sokkal több ragyog. Két ember, ugye...

  Egy álmodozónak ez a dolga: csak ül és nem tudja, mi bántja.         Zajt hallottam. Leszögeztem az ablakot. A napot odaadtam két kósza csillagnak, egyék meg! Most egyedül vagyok, hanggal utánzom a szívemet, mozdulattal a lelkem – rád gondolok. Két pálya szürkesége és a...

            Van a szürkeség. A szürke vonal, aminek teste víz. Mint élők között a fényfonal, a láthatatlan magasság, ami kiterítve éri meg hosszan a hosszát. Előtte állsz, és látod, növekszik az idő. A fák túlsó oldalán séta a nyár, de itt még száraz az ág. Kihordott,...

          Szemem úgy lát, mint hirtelen karókat a föld: egy pillanatra, s azután tartalak. Kezem e botokra fűzött pusztaság, de érik mögötte már a gyümölcsszagú éden, s jobb dalát készíti a szél is. A folyókkal énekli majd, mikor ferde esővel, ezernyi csillogó...

                    Hogy puffog! Rohan utána a levegő, és valahol messze aranyos kökörcsin támogat ki a földből néhány másik virágot és nevetve össze- néznek. Zajlik, de nem jeges pusztaságról reccsen a fülbe, a méz hangja ez, ahogy eléri édes ízét...

          A gyerekek úgy visongnak, mint az áldás. A napból pereg nevetésük. A harmat ég így füvek hajlatán, ahogy belőlük parittyán lassú, szép idővel gondol a lélek. Két ifjú kergetőzik, a harmadik már elkapta őket. Érik benne a nagy, bölcs férfikor. Vagy csak lángot szed...

          Eltűnt már. Torkából madarak énekeltek. Erős válla lécet tartott, s fölmásztak rajta egészen az égig. Ott lombos, sűrű éjszakát vedeltek, átszínezték a végtelen küszöbét és kinevették a fénysebességet. Fiatal volt, ismeretlen. A nap megsütötte arcát, és...