Valaki mindig fázik. Szubtermális értelem ázik át az éteren. Mintha minden hülyeség egyszercsak félne, s bolondság lenne belőle az ember, s riasztó a szíve - folytonos kétség: előre meg- nem-tervezett mindent magába nyelő...

        És fent ülök. És néha látlak. Eltűnődöm azon, mit várnak a hajlatok, az egyenesek, hogyan írják a kettesek a hármat, és miért nincs neve valaminek, amit ide bezártak. Eltűnődöm, vagy inkább álmodom. Foltok jelennek meg ilyenkor a szívem gyökerén, keresztül zárt...

          Meg kell hagyni minden jelennek és jövőnek a történet lényegét. A középen elterült hossz magasságát: a múltat. Anélkül nem lehet gondolni és érezni valami újat. Abból merül föl az útonálló idegen, ki félelmében átöleli a te félelmed. A szeretet vöröse: ez a...

          Amikor születtél, valaki felvette. Most a csillagok hangján adja vissza. Régóta hallgatom. Ezen a megőrzött régi szalagon két fényév közt a hangod, s én az űrkalapban utazom feléd. Mert van még a mindenen kívül egy végtelen, ahol egyszercsak minden álom után...

          Csak nézlek szavak nélkül és a lelkedre gondolok. Apró dolog gurul át köztünk. Szél haját virág illata szárítja. Most történik minden össze és vissza. Nem tudom eldönteni és ő sem engem. Állok, mint meztelen csók a tengerben. Kicsit sós, kicsit édes, partra vetett...

          Érzek minden idegent. Csontos sejtjeim, mintha egy kis kiterjedésű puha bőrön át, a mellcsont levegőjében szabná egy ponttá a világot. Ott vagy te is, és ahogy ez kiszivárog, mintha szólna egy régi hang. Ócska, nem is érdemes megérteni, de érezni szabad. Érezd...

          Miért kell neked annyi világ s én sosem. A vonzás körmét kaparja le a festék, és én túl gyorsan öltözöm vissza,át, hogy még több legyen, amiben elveszítlek. Ezerszer ennyi álom is elég a szívben. Kifogyhatatlan kohóját lehűti a test, mikor a veszélyes valóság...

          Egyszercsak te írod. És rájössz, milyen szép hogy írsz. Egy tollvonással végig magadon. Nem papíron, ami sárga lesz vagy szűkös, gyűrött, ha javítani kell. Magadon, végig a lelkeddel. Mint kezek mozdulatán át az annyi minden és a szappan - ott belül minden tiszta...

          Az élet ilyen. Egyre kevesebb benne a levegő. Folyton a tüdő és a nehéz szög, ami átszúrja a vétel hangját és zavaros, sistergős lesz tőle a világ. De vannak más árnyékok, fehér zajok. Kik a felszín alatt, mint jobbra tartott szív - konok üstökös - az űr...

                  Most repül. És semmi sem könnyebb. A légen át követ egy vonalat. Azon keresztül hagyta nyomát, amit elsietett egy gondolat. Otthon érzi magát, megáll. Felsérti a várakozás. Sebeiből kivont kardot készít az utazás. Előre néz, szeme nem...