Magyaráz a teríték. Szellemképek másznak át a falakon. Didergő sóhajjal a belőlük áradó nyugalom leül és velem szemben kimerítik az ürességet. Már kihűlt a bele töltött élet. Sajnálkozva a szemük fehérje kifordul és megszűrve...

            Valakit többször meg kell érteni. Sokszor változik benne az ugyanaz. A közömbösség iránya rajta, lehet hogy rejtjel. Alatta függnek oszlopokon az emberi lelkek, kiket nézőként tapsol csorba szíve. Ideje, hogy találkozzunk és elváljunk. A kettő...

Összetolt ágyak, párnák kifeküdt világa helyezi kényelembe magát, miután a sok test és lélek hiánya összeszorítva fogát elindult menteni az embert. Sok száz lámpa fénye áthajol az árnyék derekán, s mögötte az est tükörképe estébe száll, s tovább színezi önmagán, ami már szinte lehetetlen szikra....

Nagy, halomra rakott tengerektől elúszik a sötétség. Felgyújtottad bennük a villanyokat, s az egész, mint a tér fényes belseje, kiáltásommal teli csönd lett. Itt utazom, azt hiszem, lebegve. Úszom a mozgás paralízisében, gondos ütközőkkel tapogatva az áramlatok lelkét. Érzem, ahogy aggódva...

Lefekszem itt, kiárkolt gondolatokkal nagy sugarú kört rajzolok az égre. Benne pirosra festi bánatát a csillag. Hosszú szalagokat ejt, húz - magának kapaszkodik belém, és eljátsza velem lelkének álmát. Metróra száll, megtanulja kiejteni a dolgokat. A kezében kézre formált érintés nem hallgat - a...

A legszegényebb gondolatom dicsértessék hozzád. Értsd meg a rohanásom szükségét, míg utól érem azt, amitől a világot felgyújtja az Isten. Elégeti a magyarázatot, a szemem, csak te látsz majd egyedül, míg toporzékoló lelkem felhevül és kioltja Isten bánatát. Új világ lesz a kezünkben, új föld hangja...

A létezés ütemét ma már nem írom föl. Hagyom szaladni figyelmen kívül. Nem magyarázom el neki a lét gyümölcsét, akárhányszor is engedi szélnek a vihart. Engem már nem érdekel a tömérdek apróság, a mit akarsz üvegét formálom a te hanyagságod után, és teszem le az asztalra üresen. Kettőnk között egy...

Már minden elmondás furcsa. Újra kell hallgatni, ahogy dühösen szavalod a mennyi minden veszteséget: - Az íz is jobb volt, te förtelem! A szavak használatát képzelem. Egy kis ember nagy karokat húzogat és émelyítően büszkén megveregeti a szívedet. A szemed ettől izzó, vörös tűz lesz, nem lát bele...

A hiábavalóságok szépek. Kiöntik az ember lelkét és szívét. S mint az esőből kiázott utcaképek, vaksi, sötét ablakokra esnek szét, amik mögött a test, mintha élne. Szenvedéllyel veszi fel poharát, benne az üres, fakó csillogás és kiissza belőle önmagát a szomjúság. Aztán nehéz...

Hazament hozzád megkapálni a kertet, felégetni a földet. Az égett darabok rendet teremtettek a színekben, és a felesleges hajnal sem tudta másképp megmutatni, mit éreztél a szívedben. Még tisztán emlékszem a bőrömön arcodra, sápadt gyulladás törte rá a felejtés mosolyát, de a szemedben a maradás...

          Méreggel teli kávét főztem neked. És te kinyitottad a szemed, a  szád, és kiöntötted a feketét. Én ültem a legkényelmesebb helyen, ahonnan a levegővétel nem tűnik föl. Az, hogy nem veszek, és visszatartva várom, mit csinál bennem a szerkezet. Végül az...

          Elmondom egy versnek. Mi történhetett? A paraszt felkapta az ekét és elszökött vele. A föld nem húzott több bordát a szívére. A fűben lelket növesztett a reggeli pára és nehezen lehajolt a szív arcára. Lábnyomokat suttogott a csöndnek. A csönd nem felelt, így lett...