Amikor felébredtem egyszerű tél volt. Éreztem valaki hangosan utál. Az út repedéseiben a jégfolt kövéren kitartotta arcát, de nem néztem bele. Közönyösen megszelídült bennem, és szívem olvasztó tengelye átszűrte a tartás kioldott vízét. Kavicsok karcát engedte...

            Kezedet valaki ma már felmutatta az égnek. Szépnek találta a föld és fákat növesztett, hogy az éjszakai árnyképek fényébe tört mozdulatban legyen lélek. Megőrzésre hívta hozzá a szelet, átfestette a nyugalmat és láthatatlan színeket adott az illatoknak....

          Egyszer fa voltam. Fiatal ágaimat fontosnak tartotta a szél és kikerülte. Rengeteg egyenes útját mutattam, s leveleimre nem bíztam mást, csak az igazságot. Így vártam akkor a szerelmet. De végül Isten földre döntött, éreztem egész testemen át, hogyan épül fölém az...

      Egyetlen pillanat volt. A kutyák kerestek. Halottam hangját az időnek, ott vert bennem az édes kalapács, és ütötte mindenen át: reszket a testem. Tovább bújtam. Egészen a magot vető lelkéig, és törhetetlen akarattal megtartottam magamnak. Megtanult belül félni, a gyöngeség...

        Míg várok rád: hiányzol. Engedlek magamhoz közel. Kezed áthajol és tengerek szilaj mezőjét, furcsa színekkel, rajzolod a lélegzetemre. Eltűnik valami sehol: mosolyod kiterül, mert balgaság. Szép, meztelen idő veszi át a tekintetem, és nélküled is érezlek téged.  

          Megtörtént ecsettel hagytam nyomot az űrben. Amire elkészültem felemás inger volt minden ember kilépője. Én felhajtott gallérral, fej nélkül, nekifeszülve önmagam tudásának, néma alakokra törtem a sötétséget. Magam forma volt bennük a nevetés és a sírás....

          Sötét az éj. Vacog a bizonyosság. Szépen összerendezi ruháit. A redőiből valami kipárolog. A por lassan leül. Az érzés lába hagyja a nyomokat egyedül. Nem lépek bele, a szorongás görcsöket húz felette, s mint egy lidérces álom körbe rajzol engem: egyedül vagyok...

                    Legyen egy zászlónk! A szív vigye messze! Zárja össze a történések szép sugarát. Engedje a földnek is, a lángnak is, hogy ne eméssze fel önmagát. Bátorkodjunk élni, szerepelni a taps előtt, és gyorsan a lélegzethez érni más...

                    Magyaráz a teríték. Szellemképek másznak át a falakon. Didergő sóhajjal a belőlük áradó nyugalom leül és velem szemben kimerítik az ürességet. Már kihűlt a bele töltött élet. Sajnálkozva a szemük fehérje kifordul és megszűrve...

            Valakit többször meg kell érteni. Sokszor változik benne az ugyanaz. A közömbösség iránya rajta, lehet hogy rejtjel. Alatta függnek oszlopokon az emberi lelkek, kiket nézőként tapsol csorba szíve. Ideje, hogy találkozzunk és elváljunk. A kettő...

Összetolt ágyak, párnák kifeküdt világa helyezi kényelembe magát, miután a sok test és lélek hiánya összeszorítva fogát elindult menteni az embert. Sok száz lámpa fénye áthajol az árnyék derekán, s mögötte az est tükörképe estébe száll, s tovább színezi önmagán, ami már szinte lehetetlen szikra....

Nagy, halomra rakott tengerektől elúszik a sötétség. Felgyújtottad bennük a villanyokat, s az egész, mint a tér fényes belseje, kiáltásommal teli csönd lett. Itt utazom, azt hiszem, lebegve. Úszom a mozgás paralízisében, gondos ütközőkkel tapogatva az áramlatok lelkét. Érzem, ahogy aggódva...