Ha megtalállak, az utcán megyünk végig. Keresztbe font karral, minden szívverést visszaszorítva. Csak magunknak adjuk át, ha eljutunk az ölelésig. Csak magunknak, mert csalárd a világ. Nézd, hogy kötözik minden rossz idejét, s álmodni kín és seb, s...

        Talán a szerelem engedte el színét, vagy hóból merítették ki a halászok, s azért lett színe ily tüzes fehérség, mert őrt állnak szirmain a jégvirágok. Egy szívre vár, ki bátrabb lehet félni, mint élni másnak, de mutatja csillagát. Szerelmet akar, s igazán...

        Köszönöm, hogy naggyá választott a lélek és szentté emel a búcsúzás. Érdemeim lehullott porköveid, neked könnyű könny lehet, de nekem a testamentum, végrendelet a csillagok tüzén át, mit itt hagyok, ha voltam – mondja majd a lélek, ki tudja, hogy szóltam és a szeretet,...

            A percet mondom, az órát, s majd az életet. Hogy több voltál, mint véremet pumpáló tiszta alkonyat, mely lüktetve bontott felhőket és engedett napsugarat. Több mint a víz, mi bágyadtan szórta szét, s párokat csábított össze, s több mint az éjszaka,...

        Hideg a lelkem, fázom. Pedig körülöttem ég a világ. Vagy éppen azért, hogy ne kapjon e lángon, hűvös szobát, hűvös csillagot szelídít szép játékkal. Áttetsző markával haza hívja rokonait: körbe ülnek, csak fényük van itt, csak testem van itt. Lelkem valahol máshol...

          Még éjjel van, még nyugodtan őrizhetem a lelked. A tompa élű nagy, bús telkek bezárt szögét vigyázza szívem kulcsra zárt világa. S te benne alszol minden szobában, hol a falak felé, hol háton, hol hason, de mindig úgy, hogy ne érj túl magadon. Egy körbe...

          Mondd, akarsz-e szeretni? Némák lázadása az enyém, kézzel verekszem érted a hömpölygő tömeg fölött, míg a lámpák perce éget, míg az üveg törött, furcsábbik felén mosolyodra várok. Akarsz-e szeretni, írja le kezem a percből kitépett lapra nagybetűk nélkül, két...

                  Kedvesem, az idők teraszán ülök. A Tejút és minden, ami örök, előttem vonul el nagy lebbenéssel, sürögve, apró forgácsolt csillagpor hullámait keltve a súlytalanságban. Bátortalan vagyok, nem létező vonalakra támaszkodom és...

          Én már néha látom az Istent. Kezében nagy, bolond jegenye. Az asztalon kétszer sült a kétszersültek kenyere. Szegény lelkem árvaságát terítem alá, hófödte síkság. Csillog, mint tengerek, ha napnyugtára bízzák, amit utoljára ment a szív át a szemen, a fények...

          Még tenni kell. Szívre a kezet. Amíg a vértől duzzadó erezet csodás lélekbe tátong, addig a szívhez közel ül az élet. Ó, mennyi csoda! Barátod elköszön, de mosolya még rezge, félszeg örömként veled marad. Kedvesed hazajön, s az örömből kitárul a madarak szélnek...

            Este az asztal körül - fények csodája. Némán ül a némaság, és bezabálja a koppanni kész kéz neszét, ha lecsúszik róla fejem. De még nézem, ahol ültél kávéd illata fölött a kiskanál mozdulatába égve, az ablakon át beszökött a nap és köszönt minden...

          Mikor fáradt vagy, letöröllek. Arcod melegét keresem. A futásnak kényszerűségét, hogy örökké vagyunk mi egymásnak… de most neked semmi se szép. Tudom, voltam már jobb: egy ölelés, egy csók, ha volt, s ha nem, így is megnyugodtál a szívemen, de öregség, lehet, vagy...