Azt akartam, hogy tudd. Ahogy szoktuk leírtam egy papírra és összetéptem. A darabokra nehezéket raktam – a kezed. Ujjaid szörnyű tévedéssel kutattak a szétszaladt mennyország útjain. A vers, a szerkezet, ami gerincet tépett ki belőlem, rettenet könnyen elítélt....

          Tudtam, nem számolsz el tízig. Kezed nem takarja le szemed. Egy lélegzet, ennyi időm volt hozzád bújni. A következő mozdulat összeadott minket. Mint olvadás – fém és hó – izzott tisztán szívünk tengelye. Elhintettük a párát és a lelkünk emelkedett vele, mikor a...

          Mintha a legkönnyebb csönd lenne szomjúságom. Zavart fénnyel öltözöm és próbálok testhajlásban derék maradni. Az árnyék elrejt, a fényben nem látszom. E két ütközet között utamra hajlik millió lábnyom. Az enyém az, amelyiket kikerülik. Évek óta ugyanaz a mélysége....

          Elállt az eső. A tűz ütötte rózsák szirma szép. Bár mosolyukon már a barna pásztor terelgeti színét. S hervadáskor, mikor jámbor lesz, a földdel egy, a szívem átlát majd a rózsán, s a mennyországba megy. Csillagokkal telt hangokat hozni, ellopni a kéket. Fekete...

          Kezem mozdulatait értettem meg halovány arcod álmában. Bőröd fényét a hold oldotta éjszaka ejtette elém, s réme volt kezem árnya. Próbáltam szorítani nyakad, s belélegezni szíved, míg halálod kifakad. Mint tűz, ami az esőtől terjed, akartam, hogy lelked átérje a...

          A szívem szeret. Ennyi szó a nap, az élet. Többre nem felel, ki ennyit gyűjtött össze, e néhány szót csupán mindössze. Egy helyre, a szem, száj, szív különös vonásába. Az utolsó csöndben elmondja, mit a száj szorít, a szem ellát, és él, míg zöld levél a fát, míg...

            Beszéld el neki szél, mit találtam a bokrok alatt: léptét. Apró lábának betűjelét. Szinte nem is süllyedés, szalag a földön, amit ketten találtunk, de én őrzöm. Te szaladj, rohanj, tépj ezernyi illatot, most dús ebből a világ, és készíts oldatot az...

          Nem bántás akart lenni, ami vagyok. Mint bóbita, ami százfelÉ szórja a magot. Szeretnék százfelé szeretni és összeállni e száz életből víg, vidám, bús dalommal a pehely könnyű szélnek, tűz ropogásnak, amiben és körül emberek élnek és adják egymásnak, hogy...

          Majd gyertek el. Majd gyertek el az én utamra, hol versért szorong a lélek. Szavakért, melyek tűnő folyamként ábrándjaim. A szív betűzi és maga az élet. Majd gyertek el. Honnan nem mozdul többé az álmom, földi szivárványom  a csont-fehér, vézna hasadék, ami...

          Elégtem karod alatt. Bújtam, s mezőre tért szívem, hol harmat lengte át a reggelt, s tört fények csilláma szó szűkét oldotta belém. Hangtalan lebegtem, nem hajolt a fű, csak a szél szirén énekének esdekelve. Én fölöttük szálltam néma énekem szívén, ami...

            Úgy ülök itt, mintha fájna valami. És hagyom, hogy letépjen a versről, amit később kell bevallani. Hagyom, hogy öregen az ágyra dobjon, mozdulatlan tettekre görccsel kötözzön, s a belőlem kiharapott lélekkel dadogva szembe köpjön. Úgy fekszem ott, nyitott...

          Maradj! Tedd közelebb a szíved. Én vagyok a hideg tudatlan, aki áldozatot kér. Mondj sokszor szépet, s annyiszor csöndet, ha tűnődöm, mikor szívemhez ér a különleges bánat. Belőled árad, de én indukálom. Számtalan számtan ölén nulla frázis ered szét. Nem ember...