A világ rendjét próbálom. Felsegít egy kiskabát. Piros színe foszfor, s tükörképe fekete nadrág. Együtt mozognak, aztán külön. Két fél test iránya szalad át a tükrön – meg a lámpák, meg a fények, mint színházban meghajlásig játsszák, hogy másik világban...

          „Nem. Fordítva van. A vihar csinálja az esőcseppet.” Megszületünk, nem lehet visszafordulni. Nincs szélcsend a két árnyék között. Lehet barnulni és bütyköket verni, míg puha lesz a szem mögött a látnék, ami sokszor átért, de szűkre fogott volt a lélek, mert...

          „Hová mész? Nem látod?! Nem mész sehová, velem maradsz a viharban.” Komor felhők gyűltek az égen, szinte megvénültek az álmok. A fák lebegtek a szélben, a fákban a szél. A madarak lebegése sem ért véget, kitárt szárnyuk egyhelyben mozgásba hozta a mindenséget. A...

      Kezdjük a feledéssel. Itt kezdődik minden, s mint visszatekert filmben – nincs szín a színben –, sápadt alakok kitört mozdulatokban visszaélnek. Mégis öregebb a kép. A lépés zaja visszabillen, a talpak sötét és fény-sötét köveken követik az utak ízületét. Harmadára csökken a...

          Hajnali hangok. Érzékeny menekülés. Kezed az érintés szabálya. Valahol messze visszafogva várja, hogy eltűnjön, feloldódjon az idő és tér huzatába. Hogy végül végig a terjedelmeken, az alakzatok vonásán át az összekulcsolt kezünkbe rejtse a világnak készülő...

          Le akarom írni miből születtél, az anyagok különleges mását. A gyöngy vonását, a hálók érzékenységét, a váltakozó éjszakák rendjét. Szeretném papírra vetni azt, ami így megértett téged. Ami ennyire közel született hozzád és érzéke lett a létnek. A sodrást, mert a...

          Valahogy érződik… A falak áttetsző sablonok. A kinti áttetsző dolgokon átlátom magam. Nem tudom hol vagyok, mindennek megunt íze van. A folytonosság nyitja ki az ajtót, s kinéz az ablakon. A földön megpihent fény megérinti homlokom. Koszos vagyok, mérges kígyó...

          Azt akartam, hogy tudd. Ahogy szoktuk leírtam egy papírra és összetéptem. A darabokra nehezéket raktam – a kezed. Ujjaid szörnyű tévedéssel kutattak a szétszaladt mennyország útjain. A vers, a szerkezet, ami gerincet tépett ki belőlem, rettenet könnyen elítélt....

          Tudtam, nem számolsz el tízig. Kezed nem takarja le szemed. Egy lélegzet, ennyi időm volt hozzád bújni. A következő mozdulat összeadott minket. Mint olvadás – fém és hó – izzott tisztán szívünk tengelye. Elhintettük a párát és a lelkünk emelkedett vele, mikor a...

          Mintha a legkönnyebb csönd lenne szomjúságom. Zavart fénnyel öltözöm és próbálok testhajlásban derék maradni. Az árnyék elrejt, a fényben nem látszom. E két ütközet között utamra hajlik millió lábnyom. Az enyém az, amelyiket kikerülik. Évek óta ugyanaz a mélysége....

          Elállt az eső. A tűz ütötte rózsák szirma szép. Bár mosolyukon már a barna pásztor terelgeti színét. S hervadáskor, mikor jámbor lesz, a földdel egy, a szívem átlát majd a rózsán, s a mennyországba megy. Csillagokkal telt hangokat hozni, ellopni a kéket. Fekete...

          Kezem mozdulatait értettem meg halovány arcod álmában. Bőröd fényét a hold oldotta éjszaka ejtette elém, s réme volt kezem árnya. Próbáltam szorítani nyakad, s belélegezni szíved, míg halálod kifakad. Mint tűz, ami az esőtől terjed, akartam, hogy lelked átérje a...