Szívem ég, mint zsibbadt ujjak, kik kutatnak szelíden fáradt bőr fölött. A fény átszővi köztük a színt. Árnyék hasal a hasra, s mintha érezné báját, átéli a láthatatlan mozdulatlanságát. Játék kezdődik. Hullám a testtől egészen a kézig, s rajta át, mint meleg a...

                  Játszott a lelkével. Teste szürke volt, mint visszamosott fekete két színből. Pedig a végéről indult, hogy előröl érjen. Út volt és halánték az elvont izgalmak küszöbében, mert ajtókat nyitott befelé - mintha fordított Isten lapozta...

      Napsugár. Játéka könnyű. Éles füzér láncolatát víz meríti mélyre. A szabad sugarakat elnyeli az ember, bőre zebrán kel át – zöld lámpák fénye hagyja magára az utat. Ilyenkor tudom: magam vagyok. Élet és lélek, e kettősség hancúrja a világ. Túlzok és visszaélek, vagy csak...

          Lába földet ért. A súlytalanság után a súly csontjait törte. Apró darabok, szilánkok körbe az izmokon belül és a bőr alatt. A csillagokat nézte. A fény sűrűjébe szeméből könny nem fakadt, pedig a fájdalom erejét most ismerte meg elsőnek. Köszönt a földnek, a...

          Arcom hideg, fehér maszkját ordítom. A pontos menekülés sakktáblája is falfehér. Minden lépés önmagához ér. Így történik, hogy különben is… Az ember születését kihordja a világ. Szökhet a fény, de sötét oldalát sem felejti el, két tónus közé szorítja magát, mert...

          „Nem vagy egyedül. Tudom. És ne haragudj, ha te így érzed.” Az utcán egy karnyújtásnyira tűnik el, és lépésről lépésre felel. A kar, a láb leng, katonásan a csend, feszes zubbonyában. Nincs szem, ami átlát, bátor az emlékezet, végtagok nélkül megy előre, mert...

        Mintha kezeid látnák még arcomat. Mintha volna még szó a jegestengerek köpenyében, s a víz alatt élet. A tükröződések árnyéka behunyt szemem, a színek furcsa játéka szelíden kibont, hiszem, hogy látlak. Átenged a hallgatás is, a vágynak hangja van, mint surranás az...

        Parányi gondok. Esik az eső. A szürkeség üvegbe oltott csend-élet. Két ágy feszesének párhuzama, két levegő között átfordul, s a gyűrött párnahuzatra hull az álom. Mint apró pihe a mozdulat- lanságon, a tarkó mögött átfázik, és végül saját remegése repíti el. A...

            Élnek a mindennapok. A kereszthuzat felkapott órahangja tik-tak visszaadja a tegnapot. Viszhang, viasz-hang, játék a szavakkal, a gyertya csonkja köré gyűlt fehér tenger. A szem becézi kis hajóját rajta át, vitorlaszele a láng, nem süllyed el, míg...

                  Így maradtam. A pózok utánozhatatlan változatában, amiről görcs ír néhány mosolyt az arcra. A feledés tündöklése, sarca, mint édes tünemény csorog le szájam szélén. Szemem néhány ostoba fényt keres, amiből a tárgyak élét kivehetném,...

          Egyszer hozzád és neked. Aztán tovább az életet jelentő skálákon át, fel a hangokon, mint gyermek, ki tanulja anyja szavát. Hadd mondjam el, hogyan telik ebben a szobában az idő. A falak csúcsain a tető, átszabja egy másik fal, el nem érem, alattam kő, így élem az...

          A legkisebb és legvékonyabb réteg a szem áttetsző szellemének hangja, amikor lépésről lépésre megmutatja, hogyan épülsz felém. Azt hiszem, kezed nyitja vagy a fény az ablakon körülfutó távolságot. Ez a bekeretezett világ: hiányod. Nézem én és teszem én, de...