Szemem úgy lát, mint hirtelen karókat a föld: egy pillanatra, s azután tartalak. Kezem e botokra fűzött pusztaság, de érik mögötte már a gyümölcsszagú éden, s jobb dalát készíti a szél is. A folyókkal énekli majd, mikor ferde esővel, ezernyi csillogó...

                    Hogy puffog! Rohan utána a levegő, és valahol messze aranyos kökörcsin támogat ki a földből néhány másik virágot és nevetve össze- néznek. Zajlik, de nem jeges pusztaságról reccsen a fülbe, a méz hangja ez, ahogy eléri édes ízét...

          A gyerekek úgy visongnak, mint az áldás. A napból pereg nevetésük. A harmat ég így füvek hajlatán, ahogy belőlük parittyán lassú, szép idővel gondol a lélek. Két ifjú kergetőzik, a harmadik már elkapta őket. Érik benne a nagy, bölcs férfikor. Vagy csak lángot szed...

          Eltűnt már. Torkából madarak énekeltek. Erős válla lécet tartott, s fölmásztak rajta egészen az égig. Ott lombos, sűrű éjszakát vedeltek, átszínezték a végtelen küszöbét és kinevették a fénysebességet. Fiatal volt, ismeretlen. A nap megsütötte arcát, és...

          Hogy szép vagy, nem vitás! Felhúzza ingujját a nap és elbabrál árnyékodon. Igéző forma tőr alakban, a földdel nem rokon. Ráfésült lépéseid hangja lehetne a virágokból kikelt lebegő mező. Illat, szín és törvény alakja: szerelmes szív és benne a levegő. Mozdulataid,...

          Elindultunk és végtelen szakadás lett az ég. Hármat ütött, kopogott a falakra mutató csönd – szerkesztett színek leheletét magyarázta. Kezünk szorosabb és sebesebb volt, mint a mai nap. A jó iszonyat tengelyén, hogy összebújtak, vidám, foltos, jó ízű érintések...

                  A pattanó szöcskék lágy szeder nyomát kivilágította az illat. A lélek osont egyenest hajtani, de beleszédült. Azóta ott fekszik az évszakok hasán és nem érdekli semmi más, csak az ezer szemű és színű gondolat, hogy szerelmet kapott....

          Kis, ólmos pihék zaja gurult az árnyakra. Holnapra feketébbek lesznek a szőkék, de ma még ágyra gondol a szög és zendül a rost. Kezeim lazábbak, kinyitom az éjszakát. Lassan körbe- rajzol egy szélbe tört faág. Apró, elröppenő madárláb súlya a földre húzza még,...

          Szétnyílik akár a rózsa a szétnyílt kertek udvarán. Itt a tavasz – hallgat róla mélybe hűlt apám. Zsenge fűszál irkál. Homokkal teli szemét a szél varázsa kimossa, és feltűri az ég felét. Felhők ostora dühöng, de csak pardon – játék. Tűnnek, mint homlok érett...

                    Álmodtam. A burok lecseng a dióról. Háromszor hempereg és megáll a ködben. Zaját felfeszíti a szél és szétszórja millió érintéssé a csöndben. Hallgatom. Mozog a földöntúli világ – itt vagy, hogy ne lássalak és mosolyogjak rád....

            Adtalak fának. Lombodhoz hűlt madarak esteledtek. Ázott csőrük fekete pihéket jajgatott. Apró lábuk, mint a menet megőrzött képeken, feszes sorban nem mozdult és hallgatott. Adtalak virágnak. Kis pilleszárnyak húgát játszottad színeiddel, és formát is...

            Hallom a hangod. Beszélem a nyelved. A koszból szürreális képet festek: ecset, paletta, vászon – minden árnyék. Összetéveszt a tér, s engem fénynek gondol. Haraggal leugrom az ötödikről, a cigim parazsa még szívja magát, míg én kikönyöklöm a...