Sikítanak a szellemek. Az év végi szellemek.  Valaki ajkán megremeg,  és szavak szólnak  apró darabokban: az  összerakás törvénye a  szív ügye, amiről  szakadnak a szemek és  hullnak a fülek.  Szétesik...

                  Találkozhatunk és szerethetünk?  - idegen szavak. Megbecsülésre  érdemes azt idő, a vágy,  amiben két tenyér közötti  távolság az érinthetetlen  súlyát, mint lebegő mozaik,  a szívből kirakja. A...

          Zúg a fátyoleső, ég a tavasz utáni nyár, érik a testben a  lélek és vissza is fordul  már. A szép vonalak  összefűznek, tiszta a kép!  Mint márvány hangja a mester  kezének: vakon követ a  gyönyörű egyszerűség. A  szűz levegő,...

          Szűk a szívem édes  keresztmetszete. Lassan rászorul a levegő  lélegző lélegzete.  Halvány és szomorú, fekete hajtásos domború vonalak űzik át rajta.  Beleér a testem mozgó  fogaskereke, és nyelvem köré szorít a fogakra  egy...

                Anyám most biztosan szedi a virágokat, és új neveket ad nekik, mert bár a régi szép, de így készíti elő egy új világ lelkét. Nem mondja el senkinek, mi lesz a holnap: titkon tartja. Hadd legyen buzgón teli szívvel az egyszercsak. Mert...

Látom anyám vékony, csontos kezét. Rendezi az életét. Az ágyán hamu, alatta penész, áttetsző fóliával kész az egész átkelni a lelkén. Arca mond valamit, ceruzám hegyével most írom tökéletesre - az üres, fekete sötétségbe. Átérzem az életét. Folyton azon tűnődöm, hogy akadozik bennem az általa...

          Nem szomorúság ül ezen a szavakon. A nem élő lelke érzi rá nyomát, s mint harmaton az emberfeletti mozdulat, s erő - úgy engedi át a szép vándorlás fényét, amiben Te: olvasó, adsz nekem. Megrendülök néha, ahogy olvasom vissza a térképeken át, milyen szép gondolat,...

                    Egy apró üstökös haladt át az égen. Ahogy felszállt hozzá, lezuhant a szárnya, de így is emelkedett tovább, mert a vonzások atmoszférája, mint lágy tengerben az élő buborék, átölelte akaratát - szívének belső jelét. Amikor kiért...

                    Még néhány lépésért el kell menni. Vizet kell vinni a szárazsághoz a nap fölé tartva, hogy ami odabent ragyog visszakapja. Arcára a derűs végtelen, kezére a bolyongó egyszerűség, s bőrén át, hogy ilyen nem történt még....

Húzza a fény a földet. Átteszi tengerekbe az embert, s a mélyben megérzi, amit eddig nem mert. A magának való magasságot, a fény és a sötét idejét, mert nem engedi ki a szív, ami a lélekben szép. Meg kell tanulnod magad, a lebegés tükrében kihagynod a szívverést, hogy a láthatatlan alkosson...

              Gyere velem csendes eső. Te leszel a köd. Én neki feszülök és kikiáltom: a darabok tört része lesz közted a feszültség. Remegni, rezegni fog a lágyhéjú csepp, és úgy zuhannak egyre közelebb, hogy a föld és növényei e fekete szikrától...

          Nagyon harap a szivárvány, fényesen csillog a betonköszörű. Egyszerű a kiáltvány: minden találkozásnak mennie kell. Maradjon a felfelé nyúló középpont, amiben egyszerre kel és nyugszik az aznapi vétel, a sistergő hang, az echo, amitől kiújul az égbolt lába, és...